HTML

Rovatok

Hirdetés

Parenteral advisory

Az élet szemétségei ellen nem igazán lehet védekezni. Megpróbálhatja az ember, de túl sok reményt ne fűzzön a dologhoz, és ha nem jár sikerrel ne hibáztasson senkit és semmit. Én viszont nem ígérem, hogy nem fogok hibázatni írásaimban senkit és semmit, de az életet mindenképpen, ettől függetlenül, ha valamilyen módon mégis bagyon megbántanék néhány embert, vagy változó módon csoportba rendezhető emberek közösségét gondolataimmal nézzék el nekem.

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

A politika

2010.02.08. 14:52 :: drboborjan

Amikor az ember a politikai cstaározások közepette kénytelen élni az életét, és mindenféle mocsok pártok hazugságokkal teli szennyes szórólapokat dobálnak a postaládába, akkor születik ilen vers, amit 1994-ben írtam, miután 4 évnyi demokráia után a komcsik visszajöttek a hatalomba.

Most talán nem fognak hosszabítani... de már senkiben sem bízom.

Íme:

 

Politika

 

 

Grandiózus kávéscsészék úszkálnak a habokon,

Hullabűzű árvíznyomok, légypeték a falakon.

Pirosan siklik a bánat, akár egy telér,

hívjál...

A kutya se érti a gondolatok zordonságát.

" Szeretni kéne az afrikai éhezőket!"

Meg a leprások vasipari termékeit...

Befestem az eget kékre,

Hisz úgyse ismerem fel az Isten értékeit.

Tapló

Tapló a meggyfán

Ganéj

Ganéj a csizmán

Harmateszű önvádolók:

Kocsmatölteléknek valók

Nos

Nos

Hát, hát igen ...

Dícshimnuszokat zeng a szívem

Elfelejtettünk enni adni a harasztoknak,

Most zúgolódnak és atomháborúval fenyegetik a fülemet

Minden ember egyenlőnek született!

De a szegények csak egyik oldalát mossák meg a tányérnak,

s szintetikus kaszával aratnak

Nézd

Nézd a vércsék nyári álmukat alusszák,

Ezenkívül Hemingwayt olvasnak és

Hegedülni tanítják a fókakölyköket.

S mi minek tanítjuk a mieinket?

Ott van bíz a'

Sajnálnék egy poloskát széttaposni,

De téged EMBER nyugodt szívvel ölnélek meg

Rosszul hangolt zongoráddal szétverném a fejed,

Ráolvasással meggyógyítanám a keresztes pókok lábait,

S repülni ereszteném az etióp szellemeket.

Eperfossal mázolnám be Mozart arcképét,

És leszarnám az egész klasszikus zenét!

Nos

Nos én már sietek is,

Vár rám a családi kripta:

Hangyát csempészett fejembe a politika.

Oh ... Drága Hungária!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika dada vers választás szórólap hazugság mocsok

Szakad a hó

2010.01.31. 10:58 :: drboborjan

Már régen esett ekkora hó, mint tegnap és ma, és ilyen sokszor egy tél alatt. Az elmúlt 6-7 évben nem emlékszem ennyi hóra. Csináltam pár fotót.

Szólj hozzá!

Címkék: hóesés képek havas

Ön szerint sokat keres egy szakorvos? Avagy a bírák még bírják?

2010.01.06. 15:34 :: drboborjan

Olvassák el ezt: http://www.nol.hu/belfold/20091203-a_birak_meg_birjak_
 

 

Ha most analógiát akarnék találni az egészségüggyel, akkor  egy kiemelt, súlyponti kórházban 8 kollegámmal együtt ellátva a megye gyemekpopulációját, érdemelnék annyi pízt mint a megyei bíróságon dolgozó fenti cikkben szereplő -kezdő-beosztású kollegák a jogászszakmában?
Én nem keresek alapbérben nettó százat. Akkor nem érdelemnék én is bruttó 356 ezret?

És hogyan élek? Így... Hónap végén nincsen pénzem kajára, meg pelenkára, feleségem, aki ápolónő volt szülés előtt, igazán kevés pénzt kap.

Szóval az én munkám, némi subpsecialitás iránti elkötelezettséggel, melyből egy év távlatában egy 2.szakvizsgám is lesz -ha az Isten megsegít- egyedüli leszek a megyében, de mégsem érek fele annyit sem anyagiakban az államnak, mint egy kezdő bíra, ügyész. Van bírónő rokonom.Ecce' aszongya:Jó lenne úgy keresni mint egy orvos. Mondom: Te meg Hülye vagy? Aztán otthagytam...Tudom hogy él. Még a halárus unokatesóm is jobban él mint én feleségemel és két gyerekkel.

Gondolkodjanak el ezen, mielőtt megint az orvosokat szidnák...(nekem nincsen parám...gyermekgyógyászok nem fogadnak el, és nem is ajánlanak fel nekik. Az államnak -tudniuk kell-nem érdeke a para eltörlése,mivel akkor azt a pénzt az államnak kellene pótolni...De még kéztörlő papírra sem futja sokszor...Az orvosiba én viszek WC papírt,de ilyeneken már fennt sem akadok.Ennyit ér az államnak az emberek egészsége.)

Miért írom ezt? És miért nem ajánlom hogy ne adjanak nekem igazat? Megmondom:

Önök szívesen kezeltetnék magukat olyan orvossal,aki fáradt, és nem tud maximálisan a munkájára figyelni, mert olyan drámai dolgokon kell a fejét törni, mint hogy a fizetés előtti héten a gyereknek pelenkát vegyen a maradék pénzből, kaját, vagy benzint, hogy bemenjen dolgozni? A háromból kettő együtt nem megy...

Hm?

Hát ez az...

Szólj hozzá!

Címkék: orvosi fizetés egészségügy gyermekgyógyászat bírák ügyészek díjazás

Iskola=Hasfájás, ájulás, szimuláció (09.14.-i elveszett bejegyzésem.)

2009.09.14. 13:39 :: drboborjan

Azért van egy-két dolog, ami szintén elgondolkodtatja az embert. Hogyan lehet az, hogy nyári szünetben heti egy-két hasfájás miatti osztályos felvételt kérnek/beutalás történik, míg most az iskola első napja óta eltelt hétben több hasi obs. (hasi fájdalmak panaszok miatti osztályos felvétel, vizsgálatok) történt, mint előtt egy hónapban. Hogy lehet az hogy a vakbélgyanús (csak szigorúan gyanús!-de semmi komoly) esetek mindíg az iskolai időszakban szaporodnak meg? Eccerű...Mert a gyerek szomatizál. Lelki problémáit testivé akítja, önkéntelenül...

Felelősök: az élet, a rendszer, sokszor a szülők.Néha a gyerek.

Miért rossz: mert sok pénzt költünk el diagnosztikára, feleslegesen, csak hogy a szülők megnyugodjanak.

De ez is a munkánk szerves része.

Csak jelzem hogy 10-ből 9 panasz alaptalan. (pontosabban az alapja inkább pszichológiai).

Ha meg semmi elváltozást nem talál az ember, mert nincsen is és  gyermek továbbra is panaszkodik, lehet menni természetgyógyászhoz, vagy más kollégához, aki mindenféle biorezonanciás, és egyéb hókusz-pókuszokkal meghülyítve a szülőt nem kevés pénzért a magánrendelén valami candida-allergiás oltári nagy baromságot talál ki, aztán valami homeopáthiás szárított és eleszenesített, vagy az "igazi" gyógyszeriparban már nem alkalmazható (mert toxikus) anyagok nagy higítású vackaival gyógyítja a gyereket, akinek szülei majd nem kevés pénzt hagyva az alternatív gyógyzerekre a patikában vagy "szaküzletben" 2-3 hónap alatt panaszmentessé válik...

No fene... Temészetesen azzá válik, mert ennyi idő alatt magától is meggyógyult volna.

Számla végösszege: orvosi diagnosztik cirka 25ezer, gyógyszrerek a patikában 25-50 ezer.

Mindezek ehelyett csak le kellene ülni a gerekkel beszélgetni, odafigyelni rá, iskolai stresszeit csökkenteni, és hasonlók.

Szép jövő elé nézünk...

Szólj hozzá!

Címkék: iskola szomatizáció hasfájás fejfájás szimuláció indokolatlan homeopáthia candida allergia

Hol a becsület? – Arrogáns agresszív szülők, újgazdag yuppiek…

2009.08.10. 13:17 :: drboborjan

Mocskos módon kell az indulataimmal küzdenem, hogy ne legyen minden 2. szavam káromkodás.

 

Az utóbbi időben a szülők magatartása, és agresszivitása, szemtelensége teljesen meglepő, és megalázó mértéket öltött. Ennek okai egy külön kisregényt, illetve szociológusok figyelem, egy diplomamunkát is megér.

 

Nem minden szülőre jellemző, nem ők képezik a többséget, de míg mondjuk három éve 100 szülőnél egy volt köcsög (ezt kell, hogy mondjam és még igen enyhén fogalmaztam, mert egyszerűen erről van szó), most 20-ból 2, és ebben a saját felelősséges, mellüket verő, de valójában pont a saját gyermekükre abszolúte tekintettel nem lévő, CSAK SAJÁT MAGUKKAL törődő barmok ebben még nincsenek benne…

 

Szóval… Kolleganő ügyel. Kedves, aranyos, rendes, a betegek kivétel nélkül szeretik, még kiégés jeleit nem mutatja, bántani senkit nem tudna, de őt már lehet. Büntetlenül.

 

Pénteken iszonyatosan megszeppenve, de mondjuk inkább: befosva az aggodalomtól hozzák 4 hónapos gyereküket, aki leesett a pelenkázóról. Oké. Koponya RTG: koponyatörés, neurológiai kórjel nincsen, semmi gond, várakozás. Adjunktusnő, aki felveszi, mindent elmagyaráz. Nagyon korrekt, becsületes orvos, példaképem is lehetne, ha nem lennék már belefáradva a dolgokba. Mindent elmagyaráz. Ismerem, nem mond felelőtlenségeket, nem állít valótlant.

 

És itt jönnek a szülők.(lásd cím) Másnap 6-szor kérdezik az ügyeletest, a hazamenetellel, meg mindenféle idióta kérdésekkel, amit már tizenötször elmondtunk.

 

Vasárnap meg nekiestek a fiatal kolleganőnek, hogy letelt a 48 óra, hazamennének, meg különben is az anyuka a földön fekszik. Stb. 5 alkalommal legalább fel lett ajánlva hogy az anyaszállóban aludjon, házon belül, 2 emelet, és ha a gyerek fent van, és igényli, a nővérek leszólnak. Neeeeem Neeem hátaznemjó… Akkor mit Pampog? Ez nem hotel! Tulajdonképpen, ha a segítséget nem fogadja el, akkor mit akar? Mi A FONTOSABB?  A saját kényelme vagy a gyerek egészsége? A SAJÁTJA. Mi más… Vádaskodik, hazudozik, az agresszív apuka is, hogy az előző napon ügyelt orvos 48 órás benntartózkodásról beszélt. Az kizárva, ilyen senki nem mondott-nővérek a tanúk rá-, még a hülye is tudja, hogy az egy hét, és még viccből sem szúrok ki a másik kollegával, és mondok 48-órát. Ilyet senki nem mondott.

 

Na, ekkor is folytatják a pampogást. Hogy a doktornő is csak a lépcsőházban le-fel futkos, nem dolgozik? BAZ MEG? Az ambulancia és különböző emeletek között 35 gyerek között rohangál, mindenkinél ott kell lennie.- Azért fogjunk már vissza a stílusból! Hogy állíthat, de inkább ordibálhat ilyet? Egyetlen hivatalban, semmilyen egyéb szolgáltatónál nem lehet ilyen hangon beszélni, mert úgy kivágják a rendőrökkel az embert, mint macskát fosni a rendőrökkel… DE… ott a gyerek. És Egy szó sem esett lényegében a gyerekről, hogy aszal mi is van, az mintha nem érdekelte volna őket, csak a hazamenetel, a hazudozás, a vádaskodás, az anyuka kényelme. Nyugodtan haza is lehetne menni, a gyermek ragyogóan elvan a nővérekkel. A hozzánk legközelebbi klinikán egyébként ez lett volna. Irány haza, oszt’ maj’ ha mehet haza a gyerek, akkor lehet jönni érte, meg látogatási idő ettől eddig. Ez is korrekt, és egyáltalán nem embertelen!

 

Az anyaszálló (épületen belül) nem kellett. Akkor szerintem meg nincs joga reklamálni. Jött egy sürgős eset is, akinek muszáj volt ultrahangot csinálni. De ha már behívtuk a radiológust a gyermeknél is csináltunt egy koponya uh-t. Bár hétfőn is ráért volna. Akkor meg azzal vádaskodtak, hogy biztos azért csináltunk a másik (egyébként semmi köze hogy milyen problémájú) gyereknek uh-t azonnal mert azok fizettek…NA bazmeg!

Kis 40kiló kolleganő, kiment bőgni…Ezek után, hogy fogja még reggelig ellátni az ügyeletet, ha már 4 alkalommal legalább megbőgeti a primitív csőlátó újgazdag, de lehet, hogy csak szimplán barom aberrált állat? Mert ugye azt látja a tívíkettőn meg a zertélklubbon, és azt olvassa a népszabiban hogy az eü-ben dolgozókkal így kell bánni! A QRVA ANYJÁT!

Azt hiszik sokat hogy a gyermekgyógyászat milyen jó?

 

Hát elmondom: A legszarabb, és leghálátlanabb szakterület! A legrosszabbul fizetett (államilag is). Para nincsen!!!!!!!!!!!! És a gyermekgyógyászok különben sem fogadják el, De ami érdekesebb, nem is kapunk… Fel sem ajánlják, a gyanú árnyéka sem merül fel hogy kapjunk, akkor meg „nemtom” honnét veszik oly sokan hogy mi vagyunk a legjobban megfizetve…A reguláris nettó bérem 88 ezer, amihez 7-et ügyelve havonta még nettó 45-öt hozzászerzek, és ennyi az összes! És szakorvos vagyok!-

Gyermekintézményben én még parát nem kaptam…pedig 7 éve itt rohadok, nem tudom meddig…Meg ebben az országban…

De ez a feltételezés már önmagában is több mint sértő a kolleginára, ez rágalmazás.

 

És minden egyéb vád, még, hogy nem mondtunk el semmit, meg ilyenek…A gyermeket felvevő  adjunktusnőről minden elmondható, csak az nem hogy szájbarágós módon en mond el mindenkinek minden tudnivalót, türelmesen, tisztelettel. A másnapi ügyeletes szintúgy, és a tegnapi vasárnapi kollegina pedig 4 alkalommal sírógörcsöt kell kapnia, mert olyan szinten alázzák meg?  El tudják képzelni ezt a lelkiállapotot? És mi nem megyünk 45 évesen nyugdíjba!

Mi orvosok 10 évvel korábban halunk… És egyre többször kell az idióta szülők idióta viselkedését eltűrjük, az olyan viselkedését amit lehetetlen, amit senki nem tud!

 

Ha én egy másik szülő lettem volna ott a beteg gyerekemmel, én vertem volna pofán az apukát és anyukát, mert nyilvánvaló hogy ilyen jellegű atrocitások után már az én gyermekemet egy lelkiekben kiborított orvos fogja ellátni, és az már nem biztos hogy olyan szintű lesz mint előtte.

 

És még folytathatnám, mindazt amit át kellett élnie a doktornőnek,és a nővéreknek.

Velünk mindent meg lehet tenni? Mert a média ezt sulykolja.

 

 

Tanulság?

A szülők mindent megtesznek ha magunkról van szó(dolgoztam 2. szakvizsgámra készülve felnőtt osztályon, felüdülés volt ehhez képest), és semmit ha a gyerekről.

 

 SENKI NE RINGASSA MAGÁT ABBA A KÉPZETBE HOGY A SZÜLŐK A GYEREKÉRT MINDENT MEGTESZNEK, EZ EGY KÖZHELY,  MONDHATNÁM BAROMSÁG.

 

És mindez az elmúlt 3 évben romlott igazán…A szadeszes eü-politika megtette a hatását.

A szülők fele rendes. A 25%-a vitatkozik a hazamenetelen (sírva hozzák a gyereket, és ha kicsit nyugodtabb vagyok, mert nem látják rajtam hogy azért életveszély az nincsen, már alkudoznak a hazamenetelről, nem maradnának…stb.)de előbb utóbb megbékél, és 25% az aki egyszerűen kezelhetetlen, bunkó. Érdekes módon ha ő kerül kórházba jajj addig maradok drága doktorúr amíg mondja, mindenbe beleegyezek, csak meggyógyuljak, jajjajjjajaj, de a gyerekére… szarik…Ha meg valami baja van, amit az élet hozott (10-ból 9 esetben az élet hozza és nem mulasztás!!!), és nem is történt valódi hibázás, 20 millát perel, amiből 3-4 milla az ügyvédé ! Az ügyvéddel is így beszél? Nem, annak van becsülete. Azt nem rombolta le még a felbérelt média.

 

Minket senki nem véd meg? Mert az 1997. évi CLIV. Törvény nem. Új törvények kellenek.

5 komment

Címkék: agresszív szülők orvos sértegetés tiszteletlen yuppie koponyatörés csecsemő

Pampogó hozzátartozók

2009.07.31. 13:00 :: drboborjan

Most az újszülött osztályt viszem. Az egyik szülészt akarja most feljelenteni az egyik "hozzátartozó". Miért? Azért mert a szülész kiküldte őt(ket) a szülőszobáról. Amikor egy nő szül, egy hozzátartozó lehet jelen a szülésnél. Hogy gondolják egyesek, de rendszeresen, hogy majd ott hőbörögnek 10-en.. Ennél nyíltabban nem merem leírni. A szülőszoba nem a szomszédasszony meg a 3. nagynéninek van, már elnézést, van a kórháznak egy házirendje, amit be kell tartani. Most is nem győzöm  leoltogatni az újszülötteket, meg vért venni, mert tök sok infekció gyanús újszülött van. Sem a látogatás idejét, sem módjáét nem tartják be (mondjuk ezt szinte senki se...). 30 fős csoportokban látogatnak, szoptatási időben akarnak feljönni, amikor tilos. Amikor más anyukák is szoptatnak, nem csak az "Ő" hozzátartozójuk. A steril szülőszobára meg uram boccsá már ne menjen be 5 hozzátartozó nézni a szülést...

Azért álljon már meg a menet....

És ha a kollega, teljesen jogosan, mindezt a gyermekre és az anyára, a többi anyára és gyermekre tekintettel megtiltja, a házirendre is hivatkozva akkor a betegjogi képviselőhöz fordulnak? Mert biztos a származásuk miatt nem mehetnek be... Már megint ez a jó öreg duma. De ha valami szart behurcolnak az újszülöttjükhöz, akkor meg  nem saját magukban keresik a hibát, hanem megint minket akarnak megkéselni.

Most is kinézek az épület elé, 9 ember ül ott a földön,  leterítve a földre kendő, rajta szendvics, üdítő, kész piknik. A cigifüst töményen száll. Reggel óta itt vannak(és még öt napig itt lesznek), most du egy óra. Köztük van 4 fő 14 éven aluli, abból 3 biztos, hogy még 10 éven aluli is. Pedig 14 éves kor alatt szülészeten nálunk nincsen látogatás.

De nem bántom őket. A Dolog egyszerű, ha van egy szabály, azt mindenkinek be kell tartani. Nem véletlenül van, hanem az újszülött és anya védelmében. Ezt kellene felfogni.

Áh...hagyjuk. Ha az ember megmondja az igazat, akkor mindenféle gyűlölőnek el van mondva, holott csak egy kis rendet akar, és a rendszabályok betartását.

 

2 komment

Címkék: látogatók hozzátartozók pampog indokolatlan kórházi házirend

Életjel

2009.07.31. 12:52 :: drboborjan

Már régen nem írtam, és nem is írok olyan gyakorisággal mint az terveztem. De egyszerűen összesűrüsödtek a dolgok, és a család anyagi helyzete is eléggé kilátáslan lett, erről majd máskor.

Szóval fogok írogatni. Túl sok van mit meg kellene osztanom, ez is hátráltatja az embert.

Mindenkinek minden jót, békességet és türelmet.

1 komment

Vízvezetékszerelő

2009.01.20. 09:31 :: drboborjan

Vízvezetékszerelőt kellet hívnunk, mivel a fürdőszobát szeretnénk felújítani. De nem jön. Az összeg amit kért letaglózott, ennyit én nem tudok fizetni.

Egy fördőszoba átcsövezése (durván 60 ezer forint anygköltségtartalmú), úgy hogy minden szanietrt megvettünk 250 ezer lett volna. Egy, azaz egy napos munka!(teljesen előkészítet kibontott falhoz jöt volna.)

Amikor a kőmüves srácnak mondtam, hogy szerinte mennyi lesz-még árajánlat előtt- 80-100 én 150-re tippeltem, ismerve az anyagárakat, ráadásul kiskerárakkal számoltam, úgy hogy a 150-ből mondjuk 70-80 ezer a munkadíj (egy napos munka)!

Ehhez képest lataglózott a 250 ezeres összeg.

A faszi, aki egyébként jó szakemeber, nem is bántom, de nem tudta megmagyarázni mi 250, mert nem volt az árajánlat tételes...Kedvem lett volna a faszinak megmondani, hogy NEM adok 250-et olyan munkláért amit egy nap alatt megcsinál, és 70 ezernél nem több az anyagdíja, mert a akkor nem marad a kőműves srácnak miből fizetni, és nem jut csemperagasztóra sem.

És azt is kurvára kedvem lett volna megmondani, hogy ezért a pénzért én valamivel több mint 2 és fél hónapot dolgozok ha az alapbéremet számolom, és 5 hónapot ügyelek!!!  És havonta nem tudok félreteni semmit... már két éve...

NO comment!

Szólj hozzá!

Kissé fáradtan, készenléti ügyeletben

2009.01.10. 02:20 :: drboborjan

Nem igaz basszus...

Tegnap este 6 óta ez a negyedik császármetszés amire be kellett jöjjek mint gyermekgyógyász készenléti ügyeletesnek. Kurvára ki vagyok merülve. Gakorlatilag az elmúlt 8 órában kettőt voltam otthon, a többit a kórház és otthon között ingáztam.

És ha már a családomtól el vagyok szakítva, ugyanakkor jogsimat meg mindent kockáztatok hogy itt legyek, beszéljünk a mocskos anyagiakról.

Mondezt 800 azaz nyolcszáz forintos bruttó órabérért teszem.

Még egy szaros autót se javítanak nekektek 22:00 órakor meg enynyiért...

Na már most: az orvosi eskümért nem adnak kenyeret a boltban, ennélfogva nem vagyok hajlandó ennyiért dolgozni, amiből vonjam le még a benzin árát is.

Jó lenne, ha a szülész odaadná a szélésért kapott összeg, para, legalább 10%-át, az jelen esetben császáronként minimum 5000Ft.

Akkor már kissé jobb lenne a hozzáálásom. Az sem érdekelne, hogy egyebekben meg sem köszönik. A szülész megkapja a magáét, de a gyermekgyógyász aki adott esetben resuscitál le van szarva. Egy köszönöm is jól esne, vagy az állambácsi megbecsülése...

De az orvosellenes

Az isten bassza meg...(ennyi a véleményem tömören és röviden)

 

1 komment

Jókívánság karácsonyra

2008.12.18. 23:34 :: drboborjan

Kellemes, szeretetben teljes, boldog, örömteli Karácsonyt kívánok minden erre barangolónak!

Szólj hozzá!

Rubint Réka és Bódi Sylvi is egy paraszt ?

2008.12.18. 23:31 :: drboborjan

A hal a tortánt nézve az agyam megállt. Soha sem szerettem azokat a sztárokat akik meg vannak győződve a saját istenségükről, arról hogy mivel keresi a nem kevés pénzüket meg jobb ha nem beszélünk. De ne adja ki magát, és ne játssza meg a kultúrembert az aki maximum kultúrpraszt.

A dühöm akkora, hogy nem is tudom részletezni a műsorban látott minden apróságot, amiről szerettem volna írni. Pár dolgot szögeznék le.

Ha valéaki vendégségbe megy, ott ne hangoztassa azt, hogy ő nem eszik ezt-meg azt este, meg úgy egyáltalán, mert kurvára megalázza a házigazdát. Másrészt  nem fog meghízni senki attól hogy életében egyszer eszik rizst este néhány sushi formájában. A japánokra az jellemző, hogy igen gracilisak mindannyian, pedig mást se esznek... Halszagú a misoleves? Ha egyszer pont az a lényege vazze! Olyan mintha számonkérnéd a cukrásztól, hogy miért van gesztenyeíze a gesztenyetortának...Öcsém...

Egyszerűen lehidalok agyilag, és nem tudom felfogni azt, hogy ezek a "celebek" akik hadd ne mondjam mivel váltak azzá (valójában semmi maradandó, értéket nem tudnak felmutatni), csontig alázzák Bangó Margitot, aki Ővelük ellentétben nem a szakemberrel készíttette el a kaját, és szívét is beleadta az ételekbe. Az hogy a japán kaját nem szereti a két "hölgy" az nem Margit hibája.

De ilyen nyíltan megalázni valakit? Nem ízlik, nem eszek belőle, és befogom a szám. Na de kérem...Ez...Leírhatatlan parasztság volt részükről...

Én és legyek geci? Akkor mondom:

1.Bizonyos testépítést, bizonyos alakot nem lehet steroid nélkül elérni. Ezt mint orvos mondom, mert tudom, met tanultam. Durr neki puuff! A szerdai adásra utalok...  2.Azokat az

1 komment

Rubint Réka és Bódi Sylvi is egy paraszt ?

2008.12.11. 21:40 :: drboborjan

A hal a tortánt nézve az agyam megállt. Soha sem szerettem azokat a sztárokat akik meg vannak győződve a saját istenségükről, arról hogy mivel keresi a nem kevés pénzüket meg jobb ha nem beszélünk. De ne adja ki magát, és ne játssza meg a kultúrembert az aki maximum kultúrpraszt.

A dühöm akkora, hogy nem is tudom részletezni a műsorban látott minden apróságot, amiről szerettem volna írni. Pár dolgot szögeznék le.

Ha valaki vendégségbe megy, ott ne hangoztassa azt, hogy ő nem eszik ezt-meg azt este, meg úgy egyáltalán, mert kurvára megalázza a házigazdát. Másrészt  nem fog meghízni senki attól, hogy életében egyszer eszik rizst este néhány sushi formájában. A japánokra az jellemző, hogy igen gracilisak mindannyian, pedig mást se esznek... Halszagú a misoleves? Ha egyszer pont az a lényege vazze! Olyan mintha számon kérnéd a cukrásztól, hogy miért van gesztenye íze a gesztenyetortának...Öcsém...

Egyszerűen lehidalok agyilag, és nem tudom felfogni azt, hogy ezek a "celebek" akik hadd ne mondjam mivel váltak azzá (valójában semmi maradandó, értéket nem tudnak felmutatni), csontig alázzák Bangó Margitot, aki Ővelük ellentétben nem a szakemberrel készíttette el a kaját, és szívét is beleadta az ételekbe. Az hogy a japán kaját nem szereti a két "hölgy" az nem Margit hibája.

De ilyen nyíltan megalázni valakit? Nem ízlik, nem eszek belőle, és befogom a szám. Na de kérem... Ez...Leírhatatlan parasztság volt részükről...

Én is legyek geci? Akkor mondom:

1.Bizonyos testépítést, bizonyos alakot nem lehet szteroid nélkül elérni. Ezt, mint orvos mondom, mert tudom, mert tanultam. Durr, neki puff! A szerdai adásra utalok.  

2.Azokat az embereket meg végképp ki nem állhatom, akik még egy tucat fogyi kazettát sem tudnak kiadni, hanem a p..juk mutogatásából lett, és rendezték be lakásukat... És még parasztok is mellé.

Tisztelet Bangó művésznőnek, kitartás, Ganxtának pedig: Király vagy!

 

1 komment

Pestről jött háziorvos

2008.11.18. 10:55 :: drboborjan

Vidéken néha akad olyan kollega aki "nagy helyrű származik". Van egy-két kollega aki mittomén milyen klinikán dolgozott ezelőtt 20 éve, vagy mittomén milyen országos hírű kórházban dolgozott 15 éve. Azóta háziorvos. Biztos ez tetszett neki. Vagy ez jövedelmezőbb volt (ez kétségtelen), vidékre vágyott, stb.

De...

Szabad legyen megjegyeznem azt, hogy ha ez a helyzet fennáll, és a fszomtudja honnan is jött, és ki volt ő előzőleg (!!!) akkor is, ezen gyermekháziorvosok, ne tartsanak kioktatást, kiselőadást arról hogy bent az osztályon én mit csinálok és mit nem, és ne tegyen javaslatot hogy milyen műszert vegyen a kórház, mert ő már látott azt, és ismeri azt (még meglévő pesti "barátaitú") hogy az a jó! (Hát... ha megveszi az osztálynak, nem haragszom meg...végül is 2x jobban él mint egy mezei, osztályos orvos...)

Ezzel kompenzálnak valamiféle kissebbségi érzést?

Én sem szólok bele abba hogy ő mi a francér' ír minden köhögős gyereknek antibiotikumot amikor 10-ből 8 indokolatlan.

De ezt a topicot sem olvassa sok HO, mert a beutalók semmit sem változtak a korábbi bejegyzésem óta.

A tisztelet továbbra is a kivételeké...

(megjegyzés: érdekes, hogy amikor egy beteg kapcsán hatalmas, az országban egyedülálló osztályok világon mindenhol ismert professzorait kellett telefonon megkeresnem -gombóccal  a torkomban- egy-egy betegünk kapcsán, ők olyan tisztelettel beszéltek velem, mintha a legjobb barátjuk lennék. Miért van ez? Mert az igazi nagy koponyák valóban udvariasak, ők úriemberek!)

Üdv.

Szólj hozzá!

A világgazdasági válságról

2008.10.28. 17:11 :: drboborjan

A magam elnevezésében csak világGazdagsági válságnak nevezett rémálomról  felsőfokú közgazdasági ismeretek hiányában csak néhány véleményem van amit le kell írnom.

Megint valami, ami begyűrűzött mihozzánk is. Hofi szavai motoszkálnak fejemben, hogy ide mindíg minden begyűrűzik, csak a jó élet, az valahogy sohasem akar.

Az amcsiknál mindenki akinek valami minimális jövedelme volt, vagy talán az sem (nem tudom) kap lakáshitelt. Aztán ha nem tudnak fizetni a bankok pénze elfogy, a tőkéjük egyre csökken, paff...Csőd...És dől minden.

Talán nem kellene a globalizációt és az USA  gazdasági hatalmát ennyire favorizálni.

Talán az EU, ha ésszel gondolkoznának vezetői függetleníthette volna jobban magát.

Talán ha az amcsi bankok olyan szigorúak lettek volna, mint a magyarok, akkor nem lenne az egész. Mifelénk tulajdonképpen ha egy 3 fős család, apa, anya gyerek lakást akart venni, akkor nem kevés önrésszel kellett rendelkeznie. Hogy ezt miből teremtették, illetve elég sokan teremtették volna elő azt nem tudom. Egy vidéki kisvárosban egy 10 millás kis másfél szobás lakáshoz ha jó esetben adott a bank 8 milla segítséget akkor még a szinte középkorú átlagos igénylő teljes hátralévő életében azt törlesztve havi 60-80 ezer forinttal, miből él meg? Egy háromtagú családban legalább 300E nettő jövedelemnek lennie kellett ahhoz, hogy minden minimum meglegyen az élethez, és még a havi 60-80 ezret is ki tudják pengetni. Na de ha 2 gyerek van? Akkor bíza 300E nettó sem biztos hogy elég...

Nagyon sokan ennél jóvalta kevesebb pénzből élnek Magyarországon. Hogy hogyan...Azt talán sokunk, legtöbbünk tudja...De a többiek nem tudják ezt elképzelni. Mindíg bennem él a kb egy évvel ezelőtti tv riport valamelyik kereskedelmi tv tényfeltáró esti műsorában hazánk lakáspiacáról, ahol a szomorúan mesélte egy igen jól öltözött hölgy, 150 ezres babakocsiban tologatva gyermekét, és válogatva kib...tt drága márkás babaholmikat egy igen menő budapesti üzletben, hogy Ő bizony csak a gyedet kapja, és a férje keres egyedül...Milyen rossz nekik. És tessék mondani, mennyit keres a férje ha olyan lakást törlesztenek havi 120 ezerrel amiről pár snittet bevágtak a műsorba? Hát nem gyermekorvosi bért kap az hétszentség...a foglalkozását most nem említem mert nem akarok haragosokat, de 400 nettója megvan az biztos, ismerve a budapesti fizetéseket IS. (én semmilyen hitelt nem tudnék és nem tudtam volna felvenni, mert kiröhögtek a bankokban, illetve volt ahol nem hitték el egyszerűen, hogy a bevitt fizetési papír nem hamisítvány...Ja...paraszolvencia nincsen, még mielőtt bárkinek is rossz jutna az eszébe...)

Politikusaink mindenesetre gyorsan emeltek maguknak nemrég egy kis lóvét, hogy legalább ők jól éljenek, ha már nem lesz béremelés 2009-ben, és a 13. havi pénzeket is visszatartják. Abban azonban nem vagyok biztos, ismerve a politikusainkat, hogy az így visszatartott pénz az a válság menedzselésére fog kerülni...

Sokakaknak fog mindez fájni, és sokaknak szűnik meg a munkahelye, ami főleg a magyar viszonylatban drámai, ahol sohasem keresett egy átlag melós annyi pénzt, hogy valamicske megspórolt lóvéból eltengődjön addig mig kigyűrűzik innét e válságféreg.

Többi szomszédunkhoz képest nekünk, szinte ipar nélküli országban, szétqrt mezőgazdasággal még nehezebb lesz, méginkább fájni fog.

Politikusainknak meg egy csomó ígéretet nem kell betartani. De annak is örülnénk, ha egyszer már a meg nem ígérteket sem tartanák be (nemleszgázáremelés stb. GYF. 2006.).

Kisember lévén még annyit érzek jelenleg, hogy az autóhitelem (CHF-ben) ami a végére járván már csak 22-23E per hó volt, most megint 28-30 között volt és lesz ebben a két hónapban. Utána meg meglátjuk. Nem lesz 13.havi fizu. Na így nem lesz miből kifizessem a rendszeressé váló fűtési szezon végi gázszámla különbözetet, avagy belepótolni a havi gázszámlába. Hitelhez meg abszolúte nem fogok jutni, hogy a lakást felújitsuk, amivel talán lehetne a fűtésen spórolni. És apró mindenki által is ismert nyalánkságok, apróságok, de érvágást jelentő apróságok.

Veszélyben a gazdagság, ami soha nem is volt, előtérben a szegénység, ami mindíg velünk volt.

Hajrá Magyarország, hajrá Világ...

Szólj hozzá!

Címkék: világgazdasági válság hitel politika

Felelőtlen szülők 002

2008.06.30. 13:54 :: drboborjan

Megtörént:

A gyermeknek antibiotikum szirupot írtam fel. Sumamedet. 1x 2,5ml naponta.

Két nap múlva a szülő jön, hogy elfogyot az antibiotikum. Nézek értetlenül az hogy lehet, abban 20 ml-van, kiöntötték? Nem...Hát elfogyott. Nem értettem...

Még két perc mire rájöttem, kiszedtem a szülőből, hogy Ő tulajdonképpen nem öntött hozzá vizet, a port mérte ki...

Úr isten... Na itt lestoppolt az agyam...

Ilyen nincsen. És mégis van...

ja...kiderült...nem tudtak olvasni...(szó szerint)

OFF

3 komment

Címkék: felelőtlen szülők sumamed

Gondolatok a háziorvosi beutalókról II.

2008.06.27. 12:24 :: drboborjan

Nem ragozom. Nem dumálok, nem érvelek. Rövid leszek:

Nagyon ki tudnak akasztani!

Kedves háziorvos kollegák, kérek mindenkit, hogy ha a beteg kezébe beutalót ad, és a beteg felvételét kéri, akkor vegye már a fáradságot és bátorságot, és mondja meg a szülőnek azt a kibaszott tényt, hogy bennt kell maradni a gyerekkel, ne az ambulancián legyen hepaj mindíg!

Köszönettel, és most, tisztelet nélkül.

Szólj hozzá!

Címkék: háziorvosi beutalók

Kedves autósok!

2008.06.14. 17:47 :: drboborjan

Kedves Autósok!

A balesetek elkerülésben nagyon fontos LENNE a türelem.

Ugyan nem mindenhova építenek körforgalmat, ahova kellene, mert a körforgalom az egyik, (véleményem szerint A) legbiztonságosabb kereszteződés... De ha abba 100-al belemész nyilván meghalsz. Gyakorlatilag a baleset után -minap- 5 percen belül már folyott az infúzió (bekötöttem) mint állat a sérültnek hogy legyen vérvolumene, mert még az OMSZ 14 perccel ezután ért ki, pedig jötteg mint atom...Ezen is múlhatott volna az élete a sofőrnek, de most a túléléshez több sérülése is volt.

Bizonyos sebesség felett baromira mindegy hogy BMW X5-ben ülsz vagy Suzuki swift-ben és hogy hány légzsák van...

Tök mindegy...

A gyalogosnak a zebrán elsőbbsége van. Namost, ha én megállok és intek az ott várakozó 8 fős gyalogos csoportnak, hogy menjetek át, akik tétováznak kissé, mert nem érti a dolgot, hogy megálltam...Légyszíves, NE DUDÁLJ RÁM. Vagy te nem állnál meg? Te elcsapnád a saját iskolás gyerekedet, öreganyádat? Na azért! Ne dudálj rám ha betartom a KRESZ szabályait!

Kedves JWT-xxx sárga Astra tulajdonos. Ha én százzal megyek a belső sávban, te ne húzz el mellettem a külsőben 140-el...Villants és én lehúzódok. Az előzésnek vannak szabályai...ÉS ne közlekedj a 6-on 140-el mert meghalsz.

Sokan nem értik:

ha egy A városból B-be a főuton, ami szar, 50 perc alatt tudsz eljutni ha 90-et tartod, akkor vedd észre, hogy ha mész mint állat és akkor érsz 6 perccel hamarabb oda, oké, de a halálod valószínüsége soxorosára növekszik, és ilyen sebességeknél NEM ÉLED TÚL a balesetet!

A sok lenézett "local kid" nem azért megy csak 90-el jó autóval, mert be van fosva, hanem mert talán ismeri az utat, és tudja, nem biztonságos és mert nem látni be olyan hosszan hogy gyorsabban menj, főleg nem hogy előzz!

Amikor mentőztem, olyan dolgokat láttam orvosként, hogy terveztem a jogsim lemezollóval való feldrabolását, és csak busszal való közlekedést.

Értsétek meg...70km/h felett Nincs olyan, hogy front ütközést simán túlélsz, majd a bokrok megfognak, majd a nagy gaz lelassít míg a 8 méterre (már ahol nincsen közelebb) lévő fasorra felkenődsz...

NEM ÉLITEK TÚL KEDVES AUTÓSOK !

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés morál baleset

Még egyszer a Cerucalról

2008.06.07. 10:50 :: drboborjan

A mellékhatásokról,azok incidenciájáról.

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8512437?ordinalpos=1&itool=EntrezSystem2.PEntrez.Pubmed.Pubmed_ResultsPanel.Pubmed_DiscoveryPanel.Pubmed_Discovery_RA&linkpos=2&log$=relatedarticles&logdbfrom=pubmed

Szólj hozzá!

Címkék: cerucal side effect extrapyramidal

Gondolatok a háziorvosi beutalókról

2008.05.27. 13:27 :: drboborjan

Volt olyan háziorvos, aki arról panaszkodott, hogy nem minden betegét vesszük fel, akit az osztályra beküld. És hogy ez Őt mennyire bántja, meg különben is... Majd nekem is eszembe jutott pár dolog, ami -így írom mert ez az igazság, nem akarok másképpen fogalmazni- bassza a csőröm…

Elmondom mi is a módi xy megyében. Mindenki gondolja végig, igazam van-e.

Szóval. Sokszor a beutalókon az áll, tisztelt gyerekosztály kérem szíves ellátását. És egy BNO kód (egy betegségé). Se egy sor az előzményekről, ahogy a kollega tudja, ahogy a szülők mondják neki. Se egy sor arról miért kéri a felvételét...Csak egy BNO kód. Írja le miért gondol rá. Három szóban. Az is elég. De ne CSAK annyi álljon azon a rohadt beutalón hogy kérem ellátását, vagy kérem vizsgálatát. Vagy, Dg.: betegség. (ilyen is volt!)Tisztelettel.
Mert ÍGY… nem tisztelettel.

Hogy miért is?

A szülő sokszor az ambulancián kénytelen szembesülni azzal a lesújtó hírrel, hogy bent kell maradni az osztályon. És jön a pampogás, meg a fél órás duma, hogy hát ezt nem mondta a háziorvosa. Bla…bla…bla… Idejönnek egy masszív kéttenyérnyi pneumóniával aztán Ők csak egy vizsgálatra jönnek? Este 10 órakor? Na álljon meg a fáklyás, akarom mondani fuck-lyás menet...

A kórház nem átjáróház. Oda akkor jöjjön valaki ha olyan problémája van. Azért mert a gyerek fenekén van 3 piros pötty, azért ne vegyenek el tőlem 20 percet, amikor 35 másik,  köztük több kurvára beteg gyereknél kellene lennem (egyszerre...) Mer' aztat hitték ez az ügyelet. Nem!!!!!
Ez NEM az -a klasszikus értelemben vett- ÜGYELET, ez a kórház, ahol ügyel valaki. A városi ügyelet ahol a háziorvos kollega ügyel, oda kell menni először, hacsak nincs életveszély, aztán ide. Egy kórház nem lehet átjáróház.

Sokan azért nem mennek ügyeletre, mert 1km-rel messzebb van.

Sokan azért mert halvány fogalmuk sincsen a dolgok menetéről, mert a Blikk, Story nem írja meg az ügyeleti rendet, és ők csak azt olvassák. Egyszer kellene egy évben megvenni a megyei napilapot, oszt abban benne van minden, cím, telefon hadd ne soroljam.

 

Sokan azért nem mennek ügyeletre, mert már voltak ott, és úgyis beküldik az osztályra, ha kell ha nem (főleg ha éppen a több ügyelet közül egy felnőtt ügyeletet keresnek fel.)

 

A háziorvosi ügyelet színvonala nagyon függ attól -észrevehetően- hogy ki ügyel. Kórházi ügyeletesben is van ilyen…Sajnos...

Van olyan kolléga aki szinte mindenkit továbbküld, és -a szülők mondják- meg sem vizsgálja a gyereket! Van aki felhív, hogy beküldené ezt a beteget, de én hogy látom...Mi a véleményem, mit adjon az útra...megbeszéljük telefonon... Kedvesen, barátságosan, normálisan. Olyan jól esik az ilyen.

És van, aki odabasz egy beutaló, amin csak annyi van kérem szíves ellátását. JÓ. Akkor én ellátom, és eldöntöm, marad-e a beteg, vagy hazamehet. De akkor ne pampogjon senki!-meg egyébként se…

Nem is beszélve azokról az esetekről, amikor az ellátás során már adnak is egy beutalót, úgymond kvázi biankó beutalót a betegnek. Azaz, azt mondják, most adtunk egy szurit, most javasoltunk valamilyen terápiát mindegy mit, hamégegyszer hányik, fosik, hamégegyszer lázas lenne éjszaka, hamégegyszer akármi...Menjenek a kórházba. (De ide többet ne jöjjenek, és ne zavarjank).

Ha egy beteget egyszer láttam, édekeljem már vazze, az én érdekem is, mert felelős vagyok  érte, és mert tanulok belőle hogy mi lett vele, nem igaz nem lehet mondani hogy hívjanak fel egy óra múlva, mondják el mi van azóta a gyerekkel és majd megbeszéljük. Lehet hogy mégegyszer be kell menni az ügyeletre, és aztán már tényleg jobban van a páciens, vagy akkor már mentő kell. De ne ígérgessünk, ne rázzunk le senkit.

Ez mocskosul inkollegiális, felelőtlen, és felelősséglerázás, engem mégegyszer ne zavarjanak szagú.

Ja, és mindezt 3x  annyi ügyeleti díjért teszik mint a kórházban ügyelő kollega, akinek ez mellé még a törvénnyel ellentétben csak 50%-os díjazással fizetik ki az ügyeletét...(más a munkaadó-a városnak van pénze...-kórházi orvos nem pampoghat mert kibasszák az utcára- és újat nem vesznek a helyére, a meglévő így is fele létszámmal igát huzó kollegák meg még inkább beledöglenek a munkába)

Én egyet kérek, minden egyes háziorvostól, avagy akárkitől aki bárhol kórházba utal valakit:
    1.   Írjon néhány sort, vagy szavat az anamnézisről, mert így derülhetnek ki ellentmondások, amikor a szülők esetleg kamuznak (nem ritka!), vagy már változott a történet menete már nem is olyan lázas a gyerek, márt nem is 3 napja hány csak délután stb. ahogy látják, hogy kórházba kell menni.
    2.   Írjon egy státuszt. Már az is elég, ha a kóros leletet írja le. De írja le. Mert így az az érzésem hogy meg sem vizsgálta a gyereket…Győzzön meg arról hogy megvizsgálta !
    3.   MONDJA MEG A BETEGNEK, HOZZÁTARTOZÓINAK, SZÜLŐKNEK HOGY FELTEHETŐEN BENTMARADNAK. Az okokat fent említettem hogy miért.
Ne küldjenek még papíron se -oh… az csak elírás... bocsika…- szakvizsgálatra ügyeleti időben senkit, az nem szakvizsgálat. Vagy felvételre, vagy sehova. Majd én eldöntöm hogy fel kell-e venni!
    4.   Ne ígérgessenek a szülőknek semmit, ami még csak később fog megtörténni, föleg ne olyat amiről nem ők döntenek, és akkor ha ezt már megtették, még ne nekik álljon feljebb. Pl:  pl. áh csak menjenek nyugodtan, biztos lesz egy ultrahang, aztán haza is mehetnek utána.
NEM!!!
Aztán a szülő követeli az UH-t. Olyan is aki azt se tudja mi az… Uram bocsá' azt majd ÉN eldöntöm hogy kérem-e, ami nem egyszerű, és meg kell indokolnom. Ha nem tudom megindokolni, ALAPOSAN, hogy miért kérem és miért 21:35-kor akkor engem lebasznak, kidobott az állam az ablakon egy csomó(azért annyira nem csomó :-) pénz, és kibaszok a radiológus ügyeletessel, aki lehet hogy még 15x be fog jönni otthonról akár egy súlyos balesetes beteg CT-jéhez, és nem mindegy hogy én indokolatlanul fárasztom (ráadásul szinte ingyen teszi ezt)... Ugye nem akar Ön lenni akkor az a balesetes?

Szóval:
    1.  Legyen az a beutaló korrekt
(90%-uk az most is, úgy hogy a kivételektől elnézést-de az a 10% nagyon zavaró -lenullázza a meggyógyult, mosolygó gyermekarcok  okozta örömet az ember lelkében!)
    2.  Próbálja meg eldönteni hogy mekkora esély van arra hogy bent is marad a gyerek, és ha felvételét kéri, akkor MONDJA IS meg a szülőknek hogy én most magukat beutalom a kórházba, vigyenek mindent magukkal. Legfeljebb kellemesen csalódnak, legfeljebb 24 óra lesz belőle és nem 168,  DE NE bent szembesüljön a szülő vele, hogy maradniuk kell! (és esetleg nem pampog a felvétel ellen, de haza és vissza kell autókázzon 30km-t ruháért, tisztálkodási eszközkért vagy hasonló...)
Ha meg nem kérte egyértelműen a felvételét, akkor is pakoltasson a szülővel, és mondja meg hogy készüljenek, hogy ha esetleg bent marad, ne az ambulancián legyen cirkusz, saját felelősségemre elviszem meg egyéb baromságok...

Ez utóbbit nagyon utáljuk.
Nem igaz, bassza meg,  hogy a gyerek érdekét nem lehet első helyre helyezni! -ÉS AZT MONDJA MINDEN SZÜLŐ, ÉS AZ VAN A KÖZTUDATBAN, NEKI A GYEREK AZ ELSŐ…
NEEEEEEMMMMMMMM!
NEM AZ!
MINDEN NAP LÁTOM HOGY NEM AZ!
SOXOR AZ AZ ÉRZÉSEM? HOGY RAJTAM KÍVÜL MEG A PÁR NŐVÉREN KÍVÜL A SZÜLŐ LESZARJA HOGY A GYEREKE MEGGYÓGYUL-E ÉS MIKOR… Veri a mellét, de a valóság más

Láss példát:
Nem igaz vazze, hogy ha a szülő nem kényelmesen alszik a baba-mamás kórteremben, vagy éppen olyan már elfogyott, mert annyi a beteg, akkor hazaviszi a gyereket is!
Saját felelősségre...
Menjen haza, aludja ki magát, és utána jöjjön vissza, és ne pörgesse a gyerekét fel a saját idegességével és kimerültségével.-szerintem (addig a nagyi is bent lehet a gyerekkel, illetve ha nincsen nagyi, azért (is) vannak ápolók!

Tudják mi volt régen? Mikor én feküdtem kórházban félig szétrohadt tüdőgyuszival gyerekként? Legközelebb leírom.


Az anyja szentit...de  mérges lettem... nem folytatom. Legyen ennyi mára elég. A további tiszteletteljes együttműködés reményében: folyt köv. :)

3 komment

Címkék: beutaló ügyelet háziorvos indokolatlan

Felelőtlen szülők No 001.

2008.05.23. 19:41 :: drboborjan

Ügyelek. Felfoghatatlan, hogy egy szülőnek miként jut eszébe, egy éppen egy éves elmúlt karonülő kisgyermekével motorozni, segédmotorkerékpárral, miközben egyik karjával fogja a kormányt a gyermek a másik karjában van. Nyilván buktak.

"nem nagyot, csak 1-1,5 m magasról." Mondja a szülő, aki ezek után még fel van háborodva, hogy legalább 24 órás megfigyelésre fölveszem Ja...aztán hogy ha egyszerűen a gyerek a kerék közé esik kettényíródik vagy úgy esik el hogy a jármú ránehezedik? A hasát szétnyomja, vagy a fejét? Számtalan variáció van. És láttam már hasonlót, ami nem egy egyszerű agyrázkódással végződött...

Hülye ember nagyon sok van. Azt tudjuk. De hogy még ezek után alkudoznak...

Örüljenek hogy élnek.

2 komment

Címkék: felelőtlen szülők

Cerucal

2008.05.16. 03:33 :: drboborjan

Most nem saját kollegáim ellen szólok, és megbántani sem karok senkit, de... baromira tudnám értékelni, ha az alapellátásban dolgozó orvosok végre abbahagynák a teljesen hatástalan B6 vitamin injekciók adását, aminek mindene van csak éppen antiemetikus hatása nincs, különösen gastroenteritises (gyomor-bél hurut okozta) hányásra... Talán ha a kezdetekben a megfelelő dozírozásban egy Cerucal-al kínálnák meg a beteg gyermeket, ha már im injekcióval megbökik, a kórházi felvételek szvsz 70%-a ilyetén indokból, mármint a hányás, elkerülhető lenne.

Félnek valamitől? Mellékhatástól? Nem tudom. Mondjuk olyat már láttam néhányszor, hogy 4 éves gyermeknek 3x1 tabletta Cerucal, nem is hányt...viszont nyilván durva extrapyramidális tünetei lettek, és tolhattam az Akinetont, vagy Pipolphent-mint másik véglet(évente 2x).

Köztes megoldás nincsen, még nem láttam... Érthetetlen...

5 komment

Címkék: cerucal hányás b6 vitamin gastroenteritis

Egy hálás szülő levele

2008.05.15. 14:38 :: drboborjan

Kezeltem munkahelyemen egy holland kislányt. Sikeresen. Az anyuka a kórház számára az alábbi levelet küldte. Kicsit naggggyon jól esett. Igazán jól jött az ember lelkének, különösen a hétvége felé, és különösen az elhavazódott munkában. A mi neveinet nem csak a szülőét írom le, természetesen, mert nem szeretném felfedni valómat, mert sok politikai témájú gondolatot is le fogok írni, és nem szeretnék csak úgy...csak véletlen...balesetnek tűnően...hát hogy is mondjam...értitek ugye?

A levél:

" Tisztelt Főigazgató-Főorvos Úr !

Beier-Nelva Anikó vagyok, Hollandiában élek férjemmel és 3 gyerekemmel. xy városban élő szüleimet jöttünk meglátogatni 2 hétre, a holland óvodai és iskolai szünetet kihasználva.1 hét itt-tartózkodás után hirtelen belázasodott 4 éves kislányom - Laetitia - és erős hasi fájdalmakra kezdett panaszkodni. Hétfőn a kora esti órákban behoztuk őt édesanyámmal a XY kórház Gyermekosztályának ügyeletére, ahol ügyeletes orvos doktornő az anamnézis felvétele és gyors vizsgálatok után hamarosan megállapította, hogy a gyereknek vesemedence- gyulladása van. Megkezdte a kislány szakszerű kezelését, felvette őt az osztályra. Még arra is lehetőséget teremtett, hogy a gyerekkel maradhassak, és ne kelljen őt egyedül hagynom.Másnap itt jövök én mint kezelőorvos és gyakornok kollegám gondjaira lett bízva a kislány, akik nagy szakértelemmel folytatták gyermekem kezelését. Jó érzés volt számomra, hogy biztos kezekbe, nagy szakmai tudással rendelkező orvosok kezébe került a kislányom, akikben teljesen meg tudok bízni. A gyerek kezelésével kapcsolatban részletesen és gondosan tájékoztattak, ami nagy megnyugvást jelentett számomra. gyermekradiológus kolleganő doktornő végezte az ultrahangvizsgálatot, aki szintén részletesen és nagyon kedvesen magyarázta el nekem a vizsgálati eredményt és tanácsokkal látott el.Szeretném még megemlíteni úgy a nappalos, mint éjszakás nővérek, nővér 1 asszisztens és nővér 2 kedvességét, szeretetét és gondoskodását is, mely nagyban hozzájárult kislányom állapotának javulásához.

 Jó érzés látni, hogy a sokat szidott magyar egészségügyben ilyen nagy szakmai felkészültségű, gyermekszerető, kreatív orvosok, nővérek és asszisztensek dolgoznak. Meg kell említenem, hogy xy városi látogatásunk előtt már panaszkodott kislányom hasi fájdalmakra, akit akkor azonnal el is vittem a holland körzeti orvoshoz. Sajnos a panaszokat elbagatellizálta és nem vett minket komolyan. Miután nem javult lányom hasi panasza, kértem az ottani orvost, hogy küldje őt el egy vizeletvizsgálatra, aminek eredményét 2 hét után már itt Város neve kaptuk meg.  Ezeket csak azért írom le, hogy legyen összehasonlítás a külföldi és itthoni hozzáállás között.

Úgy gondolom, hogy a mérleg nyelve a magyar orvosok, egészségügyi személyzet javára dőlt el, akik rögtön komolyan vettek minket és azonnal a helyes kezelést kezdték lányomnál alkalmazni.

 Szívből köszönöm az osztályon dolgozó orvosoknak, nővéreknek és munkatársaknak a sok kedvességet, nyugtatást és nagy-nagy szakértelmet, melyet tapasztalhattam ! További munkájukhoz sok erőt, egészséget és kitartást kívánok !

Beier-Nelva Anikó, Laetitia édesanyja "

1 komment

Címkék: szülő holland kislány magyar egészségügy gyermekkórház köszönet

Bírói műhiba ?

2008.04.20. 19:13 :: drboborjan

Megdöbbentő. Egy bíró, pusztán erkölcsi alapokra helyezve, úgy mintha Ő prédikátor, vagy valami hasonló lenne egy orvosilag egyébként véghezvihető terhességmegszakítást tagad meg, és ezzel életeket tesz tönkre.

"Emberi jogi és kártérítési pert indított az a kismama, akitől egy bíró megtagadta az abortuszt. A jogvédők elképesztőnek és példátlannak minősítették az esetet, a bírót pedig alkalmatlannak a munkájára. "

Teljes cikk: http://nol.hu/cikk/489099/

Erre nem találok szavakat. De egy iszonyatos, a mindíg is fennálló orvos-jogász ellentét lobban fel bennem, de azt hiszem most jogosan.

Ha ezt egy orvos teszi ilyen indokkal simán beperlik. Nem járt el jogszerűen. Ha orvosilag egyébként elvégezhető az abortusz, nem kényszerítheti a nem kívánt terhesség megtartására.

A bíróságok így látszik kezdenek önhatalmú kiskirályságokba átmenni?

Az embernek az az érzése, hogy már nam vagyunk jogállam!

Nem tudom van-e olyan fogalom hogy bírói műhiba, valszeg nincsen, de ha lenne/van ez az. Beperelni!

Ha egy orvos tenne ilyet, ugyan ez a bíró símán elítélné.

Az ilyen bírónak fell kell állnia a székéből, és máshol, mondjuk az ingatlanbizniszben folytatnia a  tevékenyéségét. (jobban is keresne...nem mintha a mai bírói fizetésen olyan alacsonyak lennének:).

Az embernek néha hányingere van, hogy 2008.-ban, az eu tagállamaként ilyenek megtörténhetnek Mo.-on.

2 komment

Címkék: bíró abortusz műhiba jogállam jogellenes kártérítési per jogvédők

Fizetések magyarországon

2008.04.18. 19:06 :: drboborjan

Egy hetilapban találtam ezt az ábrát, elképedtem. Én baromira szeretnék annyit keresni, mint ami az ábrán van... Ha posta-szállítmányozás-raktározás területén helyezkednék el, akkor amostanihoz képest 54E Ft-al kapnék többet mint most.

Az ábra lehet hogy hibás abszolút számokat tekintve...De az arányok nem.(Ezt a családi forrásból tudom).

Szólj hozzá!

Címkék: fizetések pedagógus szállítmányozás pénzügy orvosi

Szerződést bontanak a háziorvosok?

2008.04.15. 19:59 :: drboborjan

http://www.mtv.hu/videotar/?id=21478

Érdekes riport volt. Megint kicsit az volt az érzésem, a műsorvezető totálisan nem érti miről is van szó, miről beszélt Éger, illetve nem is akarja érteni. De nem az ő hibája,mert a legtöbb ember csak nagyon a felszínt látja, és halvány fogalma sincsen arról, hogyan is finanszírozzák az egészségügyet.-Az, hogy szarul, az egy dolog.

Az emberek azt hiszik milyen jól jártak a háziorvosok a vizitdíjjal, és látni meg azt látták, hogy sokuk a megmaradása mellett kampányolt. Megviseli őket ez az ellentmondás, és nem tudok róla, hogy valaha is emberi szavakkal elmagyarázta volna valaki Mari néninek és Jóska bátyámnak a különféle televíziócsatornákon, ha már ez a közvéleményformálás legnagyobb eszköze 2008-ban, hogy mi is ez a egész.

Másfelől most meg arról fog fröcsögni a médija, "ho' a bunkó orvosokk, má megin píz kő nekik...Sztrájkúnak, oszt dógozni meg nem akarnak..." Kérem, ez nem sztrájk. De az is lehetne. Bárki, bármikor. Ha a saját megélhetése a tét...Ki nem tenné meg? Ha az Állambácsi nem akarja az eü-et finanszírozni, mert itt ERRŐL van szó, akkor nézzük el nekik.

A háziorvosok egyharmada nyugdíjas, vagy pár évvel áll előtte. Kedves olvasó! Elgondolkodtak azon mi lesz 5 év múlva?-már ha ezen nem változtatunk...

Egész körzetek, körzetcsoportok lesznek ellátatlanok, ez a legkevesebb. Egyszerűen nem lesz kihez fordulniuk! Nem tudják a körzeteket feltölteni fiatal orvosokkal sem, mert az egyetemisták 70%-a külföldre készül-persze ennek fele sem jut ki, de jó részük mindenképpen el fogja hagyni ezt a gályát, és olyan hajón szolgál tovább, amin jobbak az életkörülmények.Ezért nem kell neheztelni rájuk, elvégre mindenki, legyen bármi a szakmája, erre törekszik.

Szóval...Lassan írom, hogy mindenki megértse.

Önök a jövedelmükből nem kevés járulákot fizetnek az államnak azért hogy az biztosítsa ezen befizetés fejében Önöknek, és minden állampolgárnak-annak is aki saját avagy nem saját hibájából, avagy életkora, jövedelmi jellegzetessége (pl.:nyögdíj) nem fizet járulékokat- a teljeskörű egészségügyi ellátást. Az állam beszedi a pénzt. Megígéri, erre költi. De nem...Nem arra fogja, legalább is nem az egészet, és nem olyan módon, hogy az Önöknek jó legyen. Tisztelettel közlöm, magukat becsapják...

Mi a francnak fizessünk -illetve fizettünk- vizitdíjat is, ha már egyszer odaadtuk az államnak a fizetésünkből erre a célra a pénzt... Nem kevés pénzt... Most mindenki gondolja tovább, és próbálja meg kitalálni hol a lóvé...

És most visszatérek a címhez. Szóval a háziorvosi praxisok finanszírozását nem kevés összeggel, ellehetetlenített helyzetbe hozva...De hogy ne dőljön össze a rendszer, co-payment dumával az emberekkel fizetették meg vizitdíj formájában ezen kieső összeget, ergo a praxisok finanszírozása nem változott. Valójában azonban csökkent...

Tehát Önök fizettek az államnak, de azt a pénzt nem adták oda ahova ígérték, és ezt a hiányt a vizitdíjjal enyhítették. Most pedig mivel azt leszavaztuk-nagyszerű, de hogy miért azt majd máskor- ez az összeg kiesik, mert az Állambácsi nem tudja és nem akarja pótolni, mint mondjuk jelen kormányzat előtti érában.(Az hogy a finanszírozásuk 5 éve semmit sem változott, eszköz amortizációt sem kapnak már  pedig csupán az inflációt követően is illett volna a finanszírozást emelni már hab a tortán).

Amikor miniszterelnökünk nyilatkozott a szavazás után az mindent elárult...-Nem áll módunkban, és nem is áll szándékunkban- Na fasza...Az hogy nincs rá pénz még megérteném, ami persze tudjuk hogy nem igaz. De...Hogy nem is akarják, az a nép számára, illetve jómagamnak eccerű polgárként úgy esett, mintha a pofámba köptek volna. Nem is akarják...Ja hát így állunk...Ennyit ér a magyar polgárok élete...Közben a vita tárgyát képező összeg többszöröse tűnik el az állami pénzutak beláthatatlan labirintusában és szaporodnak a SUV-ok az utakon...

A háziorvos sem szeretne mást, mint kifizetni a gázszámlát, kaját venni, előfizetni egy jó internetkapcsolatra, ruházkodni, taníttatni a gyerekét (tandíj-ösztöndíj?) mint mindenki más. Ez olyan nagy baj?

Úgy látszik, igen...

Szóval...Ők nem kérnek mást, csak azt a pénzt, amit Önöktől beszedett az állam, az ő számukra, csak elfelejtett, avagy nem akarja továbbítani. Velük kiszúrnak, Önöket meg átb..szták...Magyarán, és lényegretörően fogalmazva.

Gondolkodjanak el higgadtan, utána ítéljenek meg engem, amiért ezt megírtam.

Szólj hozzá!

Címkék: háziorvosok szerződésbontás finanszírozás oep állam